Lélek-üdítő és levendula – Karitász a nagybajcsi falunapon

Június 16-án, szombaton rendezték meg a nagybajcsi falunapot, melyen a nagybajcsi karitász-csoport is részt vett, hogy bemutassák a Karitász tevékenységét, kapcsolatot építsen a falubeliekkel, illetve további segítőket és rászorulókat keressen. Az eseményről alább Oroz Veronika önkéntes számol be.

A délelőtt pörköltfőzéssel és gyerekprogramokkal induló rendezvényen először kicsit idegenkedve jöttek oda az emberek sátrunkhoz, hogy „mit árulunk mi itt?” De mi Lélek-üdítő limonádéval és háziszörppel kínáltuk a melegben megszomjazó nézelődőket, és beszélgetésbe kezdtünk. A Győri Egyházmegyei Karitász Apor Vilmos Házában készített hűtőmágnesek, kulcstartók és gyertyák jó lehetőséget adtak arra, hogy a különböző fogyatékossággal élők alkalmazásáról, és általában a Karitász munkájáról beszéljünk.

Standunkra dekorációként készítettünk egy nagy köteg levendulát, de egyszercsak egy kisebb gyerekcsapat jött oda, hogy lehet-e csinálni itt valamit? Adta magát a helyzet, hogy kössünk közösen kicsi levendulacsokrokat szép lila szalaggal, amit aztán a gyerekek elvihettek magukkal, és mivel többet csináltunk, ajándékba adtunk bárkinek, aki odalátogatott a sátrunkhoz. Csoportunk 20-21 óráig maradt kinn, addig beszélgettünk az emberekkel, bemutatkoztak a csoport tagjai, elmondtuk, mivel foglalkozunk, és mit szeretnénk a jövőben, valamint adományt gyűjtöttünk egy meghatározott, jótékony célra.

Mivel aznap a faluban több másik rendezvényt is tartottak, ezért az egész falunap családias hangulatban telt, mégis úgy gondolom, hogy sikeres volt az első ilyen jellegű megmozdulásunk. Az üzenetünket elmondtuk, pozitív visszajelzéseket hallottunk a lakosságtól, a célként kitűzött adományösszeg összegyűlt. Van még mit tanulnunk, de sok tapasztalatot szereztünk. Végig azt éreztük, hogy köztünk, velünk van az Isten, és ez nagyon jó érzés volt!

Köszönöm a segítséget és a támogatást mindenkinek: a nagybajcsi csoport tagjainak, a Győri Egyházmegyei Karitasz munkatársainak, a rendezvény szervezőinek és főként a nagybajcsiaknak, akik lelki, tárgyi vagy másfajta adománnyal támogattak minket!

Oroz Veronika önkéntes
Nagybajcsi karitász-csoport