Együtt a szegényekért – Újra szakmai napot szerveztünk

Az elmúlt időszak és a jövő félév szakmai feladatait tekintette át közösen a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntes csoportvezetői közössége, akik április 15-én szombaton személyes találkozón vettek részt szervezetünk győri központjában. A tavaly október után immár másodszor megrendezett szakmai nap célja, hogy a karitász-szolgálat szakmai és lelki vonatkozásait elmélyítse, és támogassa az önkéntes csoportok tevékenységét.

A 9 órai kezdésre 17-en gyűltünk össze az egyházmegye különböző régióiból, hogy megoszthassuk a mögöttünk álló feladatok tapasztalatait, és számba vegyük a ránk váró teendőket. A közös imádság után Lőrincz Attila karitász-igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, megköszönve önkéntes közösségünk egyre növekvő elkötelezettségét. Lőrincz Attila röviden kitért a közelmúlt szervezeti változásaira, majd karitász-központ négy munkatársa egyéni feladatköreik szerint ismertette az elmúlt félév karitász-programjainak eredményességét. Szóba került a Szent Erzsébet kenyere-, az Egymillió csillag a szegényekért-, az Angyalbatyu-, valamint a Gyerekek karácsonya-akció egyaránt. Az idei év folyamatban lévő vagy már lezajlott programjai közül nagy hangsúlyt fektettünk a Tartósélelmiszer-gyűjtés, a Pelenka- és Vetőmag-program tapasztalataira, illetve ismertettük az idei LAK6- és Szép Otthonok-program lehetőségeit. Kollégánk beszámolt az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos támogatási lehetőségekről, illetve szóba kerültek az idei nyári táborozások, a Játszóbusz-projekt, valamint az iskolakezdési támogatás várható részletei.

Megható pillanata volt a találkozónak, amikor egyik önkéntes csoportvezetőnk egy, a tavalyi Szép Otthonok-programban részt vett családjának köszönő sorait olvasta fel; emellett a konkrét ügyekkel kapcsolatban többször is magas színvonalú, konstruktív szakmai beszélgetés alakult ki. A találkozó végén közösen megújítottuk karitász-fogadalmunkat, majd közös ebéd mellett beszélgettünk tovább a karitász-szolgálat szépségéről és kihívásairól.

Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász