Lőrincz Attila rendőrként kezdte a pályát, baleseti helyszínelőként és segélyhívó központban dolgozott, diákokat tanított a felelősségteljes közlekedésre. Hívő emberként ezt a munkát is egyfajta segítő feladatként fogta fel, ahonnan „egyenes út” vezetett a Katolikus Karitászhoz. Fontos feladatnak tartja az önkéntes csoportok és iskolák bevonását a munkába, valamint a közösségépítést.
– Mi akart lenni gyerekkorában?
– Rendőr. Van egy rendőr unokabátyám, aki nagy példaképem volt. Leérettségiztem, katona voltam a határőrségnél egy évig, aztán beadtam a jelentkezésemet a rendőrségre. Szabolcsban akkor nem sok munkalehetőség adódott. A rendőri pálya biztos megélhetésnek tűnt, és több barátom is ezt az utat választotta. Még most is úgy látom, hogy ez akkor nem is volt rossz döntés.
– A rendőri munka során sok alkalom nyílik arra, hogy az embereknek segítséget nyújtson?
– Így van. Személyiségemből fakad, hogy segítsek másokon. Több évig dolgoztam a megyei segélyhívó központban Nyíregyházán, ahol 24 órás ügyeletben segítettem a bajba jutott embereknek. Ami külön nehezítette a helyzetet: egy hang alapján kellett eldöntenem a bejelentés valóságtartalmát (gyakran hívtak telefonbetyárok is), hogy mi a helyes intézkedés, helyes szó, mondat, vagy cselekedet. Napi több száz hívás érkezett hozzám, volt, amit nem tudtam érzelmek nélkül fogadni. Megedzett a feladat, nagyon összetett folyamat volt. Futószalag munka lett volna, de mindig tudni akartam, hogy mi a probléma oka, mi a baj. Több emlékezetes eset is megmaradt, de mindegyikre úgy gondolok vissza, hogy amit tudtam, megtettem.
– Milyen területeken dolgozott ezen kívül?
– Helyszínelőként kezdtem, majd közel 10 évig közlekedési baleseteket vizsgáltam. Ez az időszak azért volt számomra nagyon tanulságos, mert napi szinten megtapasztalhattam, hogy egy apró figyelmetlenség, egy kis gondatlanság folytán emberi sorsok, életek hogy változnak meg a másodperc töredéke alatt. Különösen a gyerekbalesetek viseltek meg.
– Hogyan került Győrbe?
– Az évek múltával váltásra, megújulásra volt szükségem, és bízva abban, hogy van lehetőségem közel 20 év szolgálattal a hátam mögött a szervezeten belül megújulni, megtalálni a folytatást. Ami nagyon fontos, hogy minden egyes döntést a feleségemmel közösen és a család javát szolgálva hoztunk meg.
– Nehéz volt a döntés?
– Inkább a döntésig vezető út, annak előkészítése volt hosszú és nehéz lelki folyamat. Egy erős családdal a hátam mögött a családért való döntés már jött magától. Hívő katolikusként a mindennapi imádságainkban, a heti szentmisékben kerestük az istenkapcsolatot, a megerősítést. Nagy kegyelem, hogy a sok kérdőjel ellenére nem volt bennem félelem a jövőt illetően, hanem inkább megnyugvás, lelki béke lett úrrá rajtam. Azt azért hozzá kell tennem, hogy legalább 2-3 terv, különböző forgatókönyvvel már jó ideje ott volt az elképzelésünkben. Aztán a Gondviselésnek hála, a negyedik valósult meg.
Amit még nagyon fontosnak tartok megemlíteni, hogy felismerve a gyengeségeimet, tudatosan kerestem a szakmai és lelki épülésem lehetőségeit. Ezúton is hálás vagyok azoknak az embereknek, barátoknak, akik ebben a nehéz élethelyzetben segítettek, támogattak. Nagyon sok erőt és szakrális élményt kaptam a gyalogos zarándoklatoktól. Öt éve rendszeres résztvevője vagyok a Debrecen-Máriapócs között zajló „Apák zarándoklatának” és a kis ministránsként hőn áhított pünkösdi csíksomlyói zarándoklatoknak. Hálás vagyok a Jóistennek a családomért, amelynek legifjabb tagja is kívülről fújja a mottónkat: „A család örök!”
– Mikor és hogyan kezdte a munkát a Győri Karitász igazgatójaként?
– Közel egy éve dolgozom a Karitász igazgatójaként. Nagyon jól érzem magam a munkatársaim között, úgy érzem, hogy ők is elfogadtak. Gyermekkorom óta fontos volt számomra a közösség. És végre újból várom a hétfőket. Az igazgatói beosztás csak külsőség. Itt én is ugyanúgy pakolok, mint egy beosztott munkatárs. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor igazgatóként kell jelen lennem. A sajtóban újabban előszeretettel interjúvolnak és ez a fajta kommunikáció teljesen új számomra. A gondoskodás négygyermekes apaként az egyik legfontosabb belső tulajdonságom, amit napi szinten gyakorolhatok, továbbá a segíteni akarás is mindig motivált; erre most van lehetőségem.
– Milyen célokat tűzött maga elé mint vezető?
– Jelenleg is zajlik a szervezet fejlesztése, teljes körű megújítása, a munkakörök tisztázása. Sokan úgy gondolják, hogy a Karitász egy raktár, ahova a feleslegessé vált holmikat lehet elvinni. Egyik fontos alapelvünk, hogy segítünk annak, aki segíteni akar. Így azoknak az adományozóknak is segítünk, akik segíteni szeretnének a nehéz élethelyzetbe került embertársainknak. Elvárásunk, hogy csak olyan dolgokat fogadunk adományként, amit ők is jó szívvel elfogadnának.
Hosszú távú céljaink között szerepel a plébániai önkéntes csoportjaink bővítése és a fiatalok megszólítása, érzékenyítése, a társadalmi felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozása. Korábbi tapasztalataim alapján látom azt, hogy a középiskolás gyerekek milyen kísértéseknek és veszélyeknek vannak kitéve, ha nem találnak célt az életükben. Meggyőződésem, hogy a segítés, a másokra való odafigyelés lehet az egyik megoldás erre a problémára.
– Hogyan folyik egy nap itt a Karitász győri központjában?
– Közös imával kezdünk, aztán munkamegbeszélés következik, majd mindenki végzi az aktuális feladatát. Az országos központ által biztosított szezonális akciókat, programokat az Egyházmegye területén igyekszünk a legszélesebb körben elérhetővé tenni az arra jogosult emberek számára. E-maileket olvasunk, válaszolunk, megszervezzük, hogy az adományok eljussanak az adományozótól a rászorulókig. Rendszeresen körutakra megyünk az adományokkal az önkéntes csoportokhoz.
Sok az adminisztratív munka, különösen a pályázati kötelezettségeink teljesítése miatt. Akkreditált munkahelyként ugyanis fontos tevékenységünk a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, amiben tavaly sikerült jelentőset előrelépnünk. Emellett folyamatban van raktárunk felújítása, ahol raktározási és adománykiadási feladatok mellett újabb foglalkoztatást tervezünk.
Nincs két egyforma nap, ezért is szeretem a karitász-munkát.
Csizmadia Gertrúd
Fotó: Marcali Gábor
Lőrincz Attilával, a Karitász győri igazgatójával készült beszélgetés a Keresztény Élet hetilap április 25-i lapszámában jelent meg.