PÁLYÁZATOK
A Győri Egyházmegyei Karitász nonprofit egyházi segélyszervezetként 1992 óta változatos programokkal, akciókkal segíti az egyházmegye szükséget szenvedőit. Helyi önkéntes csoportjainak hálózata és a győri Apor Vilmos Ház munkatársai kiemelten fontosnak tartják a személyes, embertől emberig megvalósuló segítést, a Katolikus Egyház társadalmi tanítását szem előtt tartva. A rászoruló családok helyzetének jobbítása mellett 2016 óta kiemelten foglalkozunk megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával.
A Győri Egyházmegyei Karitász évek óta kapcsolatban áll, és támogatja azon fogyatékkal élő fiatalok, és hozzátartozók csoportját, akik már vagy kikerültek, vagy az elkövetkezendő évekbenOlvassa tovább… →
Az önzetlen, keresztényi segítő tevékenység ösztönzője a köszönet és a hála. Nélküle nem valósulhatna meg az Alapítvány célkitűzése, amely eredendően ezen önkéntes segítőkön keresztül ériOlvassa tovább… →
Harkán a Római Katolikus Plébánia épületében, az Egyházi Iskolák és Templomok Fenntartásáért Alapítvány támogatásával működik azon csoport, amely az állami iskolarendszerbe járó, vagy onnét márOlvassa tovább… →
A jelen pályázat adta lehetőséggel a gépjárműbeszerzést a Győri Egyházmegyei Karitász mindennapi tevékenységébe kívánjuk beállítani. Célok: 1. Adományok gyűjtése, osztása. Fontos szempont az Élelmiszerbank-hálózathoz valóOlvassa tovább… →
A szomszédunkban zajló háború és az ennek következtében egész Európát sújtó nehéz gazdasági helyzet közepette még nagyobb szükség van a Katolikus Karitász Egymillió csillag aOlvassa tovább… →
Tizenötödik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat alkalmával segélyszervezetünk a legszegényebbekre szeretnéOlvassa tovább… →