Vallomások Caritas Hungarica-díjasainktól
A Katolikus Karitász 2012 óta minden évben Caritas Hungarica-díjjal ismeri el kiemelkedő szeretet-szolgálati tevékenységet végző önkénteseit. A Győri Egyházmegyéből 2023-ban Csapóné Obendorfer Erika, Kránitz Péter és Tóth János részesülhetett az elismerésben. Az alábbiakban utóbbi két díjazott vall családi gyökereiről, a segítő lelkületről és az önkéntes karitász-munkáról.
Kránitz Péter (Mosonmagyaróvár)
– Kérlek, mondj néhány szót magadról!
– Nyugdíjas gyógypedagógus vagyok. Feleségemmel 48 éve házasodtunk össze. Három gyermekünk és három unokánk van. Mosonmagyaróváron élünk.
– Mikor és hogyan érintett meg a segítő lelkiség? Volt-e konkrét élményed, ami elindított az önzetlen segítségnyújtás útján?
– Kora gyermekkorom óta szerettem segítséget nyújtani. Rosszul érzem magam, ha nem tudok segíteni valakin, aki rászorul. Hivatásom megválasztása is ennek volt köszönhető. Aktív pályafutásom alatt gyakran végeztem a tanításon kívül szociális munkát is.
– Mióta tevékenykedsz a karitász kötelékében? Kérlek, mesélj csoportotokról!
– 2017-ben Bodó Zoltán plébános atya kért meg rá, hogy szervezzem meg egyházközségünkben a karitász csoportot. Talán látta bennem ezt a fajta érzékenységet, szervezőkészséget. Tagja voltam, ill. vagyok ma is a Plébániai Tanácsadó Testületnek.
Kezdetben heten voltunk a csoportban. Időközben voltak lemorzsolódások, de új csatlakozók is. Ma 15 aktív tagunk van, így a nagyobb gyűjtéseket is be tudjuk vállalni. Állandó segítséget jelentenek még a családtagok, ismerősök, barátok; ez kb. 10 főt jelent. Ugyanakkor évente legalább 3-4 alkalommal a hittanos gyermekek és szüleik a hittantanárok közreműködésével segítik tevékenységünket.
Karitászcsoportunk összetétele szerencsés, mert a sokrétű munkához sokféle adottságú társaim vannak. Van, aki a szociálisan rászorulókat ismeri jobban, mert ilyen területen dolgozott. Van, aki a pedagógiai képességeit is kamatoztatni tudja (pl. hittanórák tartása a karitász tevékenységről), a fiatalabbak a diákok alkalmi bevonásával is segítik akcióinkat. Van, aki lelki gondozással foglalkozik. Van internetfigyelőnk, adminisztrálásban segítőnk. Van, aki a templomunkban vállalt hitbeli tevékenységünket szervezi. Van, aki a fuvarozásban, fizikai munkákkal segít. Van, aki a polgármesteri hivatallal és a civil szervezetekkel tartja a kapcsolatot. Van, aki folyamatosan őrködik rendezvényeinken. Asszonyaink sütéssel, főzéssel is támogatják az egyes akcióinkat.
– Hogy érzed, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál eddig a karitász-szolgálat során?
– Ezt a tevékenységet úgy látom, mint egy folyamatot. Kissé döcögve indult, de most már gördülékenyebben alakulnak a programjaink, működésünk hatékonyabb. Fontos, hogy mindenki megtalálja a neki és másoknak örömet szerző feladatot. Úgy látom, hogy ez az öröm a csoportban jelen van.
– Hogyan fogadtad a kitüntetés hírét? Milyen volt maga az ünnepség?
– Számomra a kitüntetés meglepetés volt. Örültem neki, de annak még inkább, hogy rajtam kívül egyik nagyon aktív társam, Csapóné Obendorfer Erika alapító tagunk is díjazott lett.
Az ünnepség nagyon felemelő volt számunkra. Különösen, hogy családtagjaink és barátaink is ott lehettek velünk. Jó volt találkozni, beszélgetni más karitászosokkal. Tapasztalatokat cseréltünk. Ugyanakkor a szentmisében hálát is adhattunk, hogy ilyen szép feladattal bízott meg bennünket az Úr.
– Miként folytatódik ezután szeretet-szolgálatod?
– Az elmúlt hét évben kialakult egyfajta éves munkarendünk. Hónapról hónapra pontos tervet készítünk. Ezeket megbeszéljük, szükség esetén javaslatok alapján újabb tevékenységekkel bővítjük. Előfordul, hogy a nem működőket elhagyjuk. Szeretetszolgálatunkban továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a személyes kapcsolattartás fontosságára rászorultjaink körében.
*
Tóth János (Lébény):
Segítő lelkiségem kialakulásában sokat segített a szülői minta. Emellett nevelkedésem helyszíne, a fertőbozi katolikus kis templom közvetlen közelsége, a harang hangja és a példamutató dr. Bábai András plébános (akit valamiért épp oda helyeztek) a vallásunk lényegét mutatta meg. A tisztelet és a szeretet… és sorolhatnám. Ez az ötvenes évek időszaka volt. Plébánosunk fontosnak tartotta közösségünk összetartozását, hiszen a sváb faluba magyar ajkúakat telepítettek a kitelepített német ajkúak helyére. Lelkipásztorunk rendszeresen odafigyelt a szegények adományokból történő megsegítésére, pl. karácsonykor a templomba érkező gyerekek megajándékozására.
Amikor jóval később Győrből kiköltöztük Lébénybe, ott is ráleltem a gyönyörű, több mint nyolcszáz éves Szent Jakab katolikus templomra és magára a helyi közösségre. Ez nagy segítséget adott, amikor lehetőség nyílt létrehozni a helyi karitászt az öt közeli település egyházközségében. Alapító tagként és csoportvezetőnk, Elek Istvánné segítőjeként azóta is vállalom az aktív részvételt: bármikor bármit. A lehetőségekhez képest odateszem magamat.
A tavalyi Caritas Hungarica-jelölést és díjazást nagy megtiszteltetésnek éltem meg. A kitüntetés csak megerősítette, hogy ezt csak így szabad végezni. A szeretet-szolgálat megerősítette bennem, hogy jó úton járok.
Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász, Katolikus Karitász