Összeköt a szeretet – Erdélyi gyermekotthont segített magyaróvári csoportunk

Június 22-én és 23-án a magyaróvári karitász-csoport ellátogatott a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központba (a Böjte Csaba által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány egyik intézményébe) és az általuk működtetett, csaknem két hektáros farmjukra.

Az intézmény szükségleteiről előzetesen tájékozódva a csoport pénzgyűjtési akciót hirdetett a magyaróvári Szűz Mária és Szent Gotthárd-plébánián, melynek bevételéből fűnyírót, fűkaszát, azok tartozékait, valamint ágyneműt, törölközőt, gyermekruhát és cipőt, háztartási szereket, fertőtlenítőt és maszkot, poharakat, tanszereket, játékokat, gyermekbiciklit, rollert és tartósélelmiszert adományozott a gyermekotthonnak. Az útra kelő járművet a karitász-adományokon kívül Muráncsik László, Mosonmagyaróvár város képviselője, a mosonmagyaróvári Lions klub, a 70-es számú Széchenyi István cserkészcsapat és a Theatrum Ad Flexum összegyűjtött adományai töltötték meg.

A Győri Egyházmegye helyi közösségeit több szálon is szoros kötelék fűzi össze Csaba testvér gyermekmentő szolgálatával, melynek újabb szép példája az iménti kezdeményezés. Köszönet minden adományozónak az áldozatkész felajánlásokért és a a szervezőknek, hogy a közösen gyűjtött adományok célba érhettek.

Szöveg és fotó: Magyaróvári Karitász-csoport