2024. október 5-én Budapesten, a Magyar Szentek templomában hálaadó szentmisével egybekötve ünnepelte a Katolikus Karitász 36 önkéntesét, akik elkötelezett karitatív munkájuk elismeréseképpen idén Caritas Hungarica-díjban részesültek. A Győri Egyházmegyéből Joós László Jánosné Anna és Krémer József Imre kapta a megtisztelő elismerést.
A Katolikus Karitász által 2012-ben alapított Caritas Hungarica-díjat a hosszú ideje kimagasló szorgalommal tevékenykedő önkénteseknek adja elismerésképpen áldozatos segítő munkájukért a szervezet, melyet rászoruló, magányos és beteg embertársainkért, a fogyatékossággal élőkért és a társadalom peremére sodródott családokért végeznek.

Az ünnepélyes díjátadó ceremóniát a Karitász szellemiségéhez hűen hálaadó szentmise előzte meg, melyet Écsy Gábor, országos igazgató celebrált. Prédikációjának fő gondolata az egyszerű hit erejének hangsúlyozása volt. Az egyszerű hit nem függ attól, kinek mekkora a tudása, mennyi a vagyona, Isten nem ezt az utat választotta: az egyszerűben, a kicsiben rejtette el megváltásának titkát. Az önkénteseknek pedig egy bibliai idézetet mondott köszönetképpen: „nevetek föl van írva a mennyben.” (Lk 10,20) Az idei évben harminchat díjazott került kiválasztásra, akiket Zagyva Richárd, a segélyszervezet országos igazgatóhelyettese e szavakkal méltatott: „Köszönetet mondunk nekik, hogy életük egy jelentős részét embertársaik támogatásának szentelik, és kívánjuk, hogy a másokért tett szolgálatuk megerősítse őket az isteni jelenlét erejében és az emberi jelenlét fontosságában, visszabillentve egy csöppnyit a természet Isten adta rendjét.”
A kitüntetésben részesülők elismerő oklevelet, egy különleges Karitász jelvényt és a díjazottakat méltató kiadványt vehettek át a Katolikus Karitász vezetőségétől. Az önkéntesek nevében Revóczi Zoltánné, a Kosdi Karitász Csoport vezetője mondott köszönetet.

A jótékonysági szervezet kiemelten fontosnak tartja elismerni és értékelni a Karitász-önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját szerte az országban. A díj további célja az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a jótékonyságra és a karitatív tevékenységre való inspirálás. Jelenleg a Katolikus Karitász országos önkéntes hálózatában 16 egyházmegyei központban, több mint 800 csoportban közel 10.000 önkéntes végez karitatív munkát.
Katolikus Karitász / Győri Egyházmegyei Karitász
Fotó: Vermes Tibor
*
Joós László Jánosné Anna a nagybajcsi karitász-csoport tagja annak megalakulásától, 2017-től kezdve. A települést jól ismerő önkéntesként minden csoportkezdeményezést aktívan támogat, részt vesz a karitász gyűjtési és támogatási akcióiban. Ezen kívül több helyi segítő és közösségépítő kezdeményezést indított, sikerrel. 2022-től csoportvezetőként tevékenykedik, s e minőségében példás elkötelezettséggel fejleszti a nagybajcsi karitász-csoport tevékenységének szakmai és lelki színvonalát.
Krémer József Imre a győr-bácsai karitász-csoportnak kiemelkedően aktív tagja annak megalakulásától, 2010-től kezdve. Képzettsége, tapasztalatai és szociális érzékenysége az első pillanattól fogva nélkülözhetetlen a csoport valamennyi kezdeményezéséhez. Vele karöltve szervezünk kenyéráldást, élelmiszer-gyűjtést és osztást, nyári karitász-tábort. A Győr-Bácsán, Sáráson és a vámosszabadi menekülttáborban végzett karitatív munkákban mindig a feleségével együtt adta idejét, munkáját, kocsiját és a nagyvonalú anyagi támogatását.
