Házleégésből az összefogás csodája
Órák alatt vált hamuvá Judit és Dávid évek óta szépítgetett ásványrárói otthona egy végzetes novemberi napon. A négygyermekes család megsegítésének érdekében széles összefogás indult, amelyből a Győri Egyházmegyei Karitász derekasan kivette a részét, folyamatosan kísérve a kárfelmérést és az újjáépítést. Csaknem egy évvel később, az immár szinte teljesen elkészült ház konyhájában ülök le beszélgetni Judittal és Dáviddal, hogyan élték meg a katasztrófa sokkját és az újjáépítés nehézségeit.
– Tisztán emlékszem a napra: nővéri gyakorlatomat végeztem Győrben, amikor délután hívott a férjem, hogy ég a ház. Pánikba estem, nagy hirtelen ki sem találtam a kórházból. Később kiderült, hogy miközben kisebbik fiúnk fürdött, elment az áram, majd egy robbanást hallott. A fiú azonnal kifutott az utcára. Ez hatalmas szerencse volt. Jöttek a tűzoltók, és kérték, nézze meg pontosan, hogy mi ég. Hála Istennek nem mert visszamenni. Nagyfiúnk aznap távol volt, a legkisebb lányunkra pedig a nagymama vigyázott, így egyikünk sem sérült meg. Azóta sem tudjuk a tűz okát. Az oltás alatt nem mehettünk közelebb, de szóltunk, hogy van két gázpalack. Az egyik felrobbant, a másik kiengedett. Tehetetlenségünkben ott toporogtunk a kertkapunál. Mikor az egyik tűzoltó a padláson derékig beszakadt, felajánlottam, hogy ellátom a bokáját, de megrázta a lábát, és azt mondta, még elfér a csizmában, nem dagad. Végül amit tudtunk, kimentettünk. Mivel mindenünk, ami nem égett el, csuromvizes lett, a szomszéd adott valamennyi száraz ruhát, és aznap éjjel a mamánál tudtunk aludni. Másnap még füstölögtek a romok.
Judit kiemeli, hogy az egész falu nagyon támogató volt, fel sem tudná sorolni, milyen sokan segítettek, köztük ismeretlenek is. A helyi plébános az önkormányzaton keresztül felajánlotta a plébánia egyik használaton kívüli lakrészét, ahol tíz hónapig lakhattak, teljesen ingyen. Cuccaikat mindeközben tizenkét helyszínen tárolták, és az első napokban hat ismerős családban mostak rájuk, hogy legyen tiszta ruha, ágynemű, törölköző.
– Hát furcsa karácsonyunk volt… Régi hobbim, hogy az ünnepekre mindig egy hatalmas diorámát építek, egy „kis falut”, aminek a részeit a többi karácsonyi dísszel együtt a padláson tároltunk. A tűzoltó, aki ott fenn oltott, hallotta, hogy az egyik olvadó zenélőből megszólal a „Csendes éj…” Szürreális volt. Szentestére aztán kaptunk ajándékba egy lucfenyőt, de mivel mindenünk odalett, egy bácsi a nagymamájától örökölt díszeit adta hozzá.
Ezután Dávid veszi át a szót: – Először romeltakarítást kellett megoldanunk. Markolós ajánlkozott rakodni, konténert pedig a karitász kapcsolatain keresztül a Büchl Hungária Kft. ajánlott fel. Félóra alatt megtelt az első konténer, s aztán számtalan további… Eleinte azt hittük, nem fogunk jutni semmire, a biztosító által megítélt összeg ugyanis annyira kevés volt, hogy a tetőt épphogy meg tudtuk csinálni belőle. Aztán mire elkezdtük az újjáépítést és megtapasztaltuk az összefogást, elszállt a tehetetlenségünk. Rengeteget dolgoztunk.
– A leégett tetőt ingyen bontották le, védőfóliát tettek fel, majd teljesen új szerkezet került a házra. A fát hozzá az utcáról rakodtuk le hat-nyolc fiatallal, a sofőr hüledezett. Az egyik fiú először leejtette a gerendát, aztán a felújítás végére szépen megizmosodott, meg voltam vele elégedve – kacsint mosolyogva Judit. – Hetek-hónapok alatt kiképeztük magunkat: a faanyagot ketten festettük, ezen kívül falaztunk, betonoztunk, padlót raktunk. Most, hogy végiggondolom, igazából mindig azt a segítséget kaptuk meg, amire éppen szükségünk volt. Azt hiszem, ez a Gondviselés.
A karitász több részletben csaknem három tonnányi vakolóanyagot szállított, és vállalta, hogy a munka gyorsítása érdekében elfuvarozza a betonkoszorú zsaluzatát. Mivel a családdal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, mindvégig tudtunk reagálni az épp aktuális szükségleteikre. Tartósélelmiszer, falszárító gép, utalvány, gyerekágy, nappali bútor, konyhabútorzat… mind került végül. S egy pianínó is. A kisebbik fiú ugyanis zenét tanul (korábban kántorkodott), és amikor meglátta, hogy otthoni gyakorlóhangszere szinte teljesen elpusztult, sírva fakadt. Másodszor akkor érzékenyült el, amikor néhány hét múlva felhívtuk az örömhírrel, hogy valaki felajánlott egyet, vihetjük-e.
És Juditék tovább mesélnek. Az asszony lenyűgöző részletességgel sorolja az eseményeket, férje tekintete inkább érzelmileg közvetíti mindazt, amin keresztülmentek. S most itt ülünk, leendő konyhabútoruk egyelőre még szétszerelt elemein. Arcukról remény sugárzik: már látják a munka végét. Néhány „apróbb igazítás” azért még hátra van, miközben az élet megy tovább: Judit időközben lediplomázott, nyáron pedig megtartották párjával az esküvőt – a félkész ház udvarán, nagy vidámságban.
Kijövünk a konyhából fotózkodni a teraszra. Judit jókedve ragadós, hamarosan mindhárman nevetünk. Két nap múlva e-mailen érkezik a fénykép: saját kezűleg beszerelték a szervezetünktől kapott konyhabútort, nagyon köszönik. Eltelt a második karácsony, lassan tavaszodik: az újjáépített „kis falu” szezonjának végeztével immár a kert szépül Juditék régi-új otthonában.
*
A Győri Egyházmegyei Karitász 2025-ben összesen hat esetben segítette változatos módokon lakás- vagy háztűz kárenyhítését, valamint a krízishelyzetbe került családok talpra állását. Juditék története sajnos nem egyedi; szervezetünk a Katolikus Karitásszal együttműködésben célzottan igyekszik segíteni a bajbajutottakon.
Szöveg és fotó: Paksa Balázs / Győri Egyházmegyei Karitász
