Támogató szolgálat indult 2023. január 1-től a Győri Egyházmegyei Karitásznál, mellyel a győri és a pannonhalmi járás fogyatékossággal érintett lakosságát kívánjuk segíteni. A Győr Egyházmegyei Szent Erzsébet Caritas alapítvány égisze alatt megvalósuló szolgálat vezetőjét, Varga-Horváth Orsolyát kérdeztük.
Elsőként mondj néhány szót magadról!
A győri Széchenyi István Egyetem szociális munka szakán végeztem 2014-ben. Korábbi munkaköreimben elsődlegesen családgondozóként dolgoztam. A Karitásszal eleinte önkéntesként kerültem kapcsolatba 2011-ben, és szimpatikus volt számomra az a lelkiség, amivel végzik a munkájukat.
Hogyan jött a Támogató szolgálat ötlete?
Az a tapasztalat, hogy a Támogató szolgálatra régiónkban nagyon nagy szükség van, még úgy is, hogy más szervezetek már működtetnek hasonló szociális alapszolgáltatást. A túljelentkezés ugyanis jelentős. A szolgálat indulása óta sok olyan fogyatékossággal érintett személlyel kerültünk kapcsolatba, akik sokszor csak egészen minimális támogatást igényelnek, hogy teljesen önálló életet élhessenek: akadálymentesen utazhassanak, dolgozhassanak, tanuljanak vagy kikapcsolódjanak. Szolgálatunkkal az ő életüket szeretnénk segíteni. Mivel a Győri Egyházmegyei Karitászhoz is egyre több hasonló igény érkezett az elmúlt években, ráadásul győri központunkban két műhely is található, ahol megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatunk, kézenfekvő módon érkezett a gondolat egy ilyen szolgálat felállítására és működtetésére.
A Támogató szolgálatot jelenleg a Győr Egyházmegyei Szent Erzsébet Caritas alapítvány működteti a Győri Egyházmegyei Karitász égisze alatt; a két segítőből és egy sofőrből álló csapathoz hosszabb előkészítő munka után idén január 1-től csatlakoztam szolgálatvezetőként.
Miképp működik az induló szolgálat?
Támogató szolgálatunk alapvetően három részből áll. 1. Tájékoztatást, valamint tanácsadást nyújtunk azon fogyatékossággal érintett személyek számára, akik megismerkednének támogató szolgálatunk által biztosítható szolgáltatásokkal. 2. Szállító szolgálatot működtetünk speciálisan kialakított, kerekesszékes személy szállítására is alkalmas gépjárművel, melynek révén a rászoruló eljuthat többek között a munkahelyére, oktatási intézménybe, illetve az őt ellátó alap- és szakellátást biztosító szociális és egészségügyi szolgáltatóhoz. 3. Személyi segítést nyújtunk két segítőnkkel, akik a rászoruló személy aktív közreműködésével segítséget nyújtanak személyi higiénés, életviteli vagy életfenntartási szükségletek kielégítéséhez, a társadalmi életben való teljes jogú részvételhez, pl.: bevásárlás, hivatalos ügyek intézése, gyógyszer felíratása, beszélgetés, otthoni gondozás. Fontos megemlíteni, hogy a tájékoztatás kivételével szolgálatunk térítési díjköteles; ezzel az önköltség és az állami normatíva különbözetét fedezzük.
Milyen célokat fogalmaztatok meg?
Mint minden újonnan induló szolgálat, ez is magában hordozza a felelősséget és a lehetőséget. Célunk, hogy minden hozzánk forduló személynek magas színvonalú segítséget tudjunk nyújtani. Segíteni szeretnénk ezen túl a Karitász rászorulókkal kapcsolatos tevékenységét. A Győri Egyházmegyei Karitász másfél éve alapította meg a Szent Katalin idősgondozási programját; itt szintén fontos kapcsolódási és szakmai fejlődési lehetőségeket látok. Természetesen szeretnénk együttműködni a régiónkban működő társszervezetekkel és szociális intézményekkel is.
Kérjük, ha Ön vagy valamely családtagja, rokona, ismerőse ilyen jellegű segítségre szorul, jelezze azt munkatársainknak az alábbi elérhetőségeken: +36-96/283-038, tamogatoszolgalat@gyorikaritasz.hu.
Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász / Paksa Balázs