Karitászos kirándulás Vas megyében

A Győri Egyházmegyei Karitász célja, hogy a közeljövőben a vidéki telephelyein is beindítsa a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását. Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, az egyházmegye üres plébániái közül Harkán, Fehértón, Tényőn és Vértestolnán már aláírt megállapodás született az egyházközségekkel, és folyamatban van az épületek ingyenes használati jogára vonatkozó bejegyzés a földhivatalban. Az érintett települések lakosainak szerettük volna bemutatni, hogy milyen szolgáltatás beindítását tervezzük a falujukba, ezért Gőgh Tibor lébényi plébános atyával együtt május 20-án kirándulás szerveztünk az említett települések híveinek, illetve a helyi önkéntes Karitász-csoportok tagjainak Vas megyébe, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász területére, ahol ez a fajta foglalkoztatás már évek óta sikeresen működik mind városi, mind kistelepülési szintén egyaránt.

Kora reggeli órákban indultunk Győrből, majd első megállóként a celldömölki kegytemplomban köszöntöttük a Szűzanyát. Innen továbbindulva Kemenespálfára érkeztünk, ahol Tuczainé Régvári Marietta szombathelyi egyházmegyei karitászigazgató fogadott minket. A telephelyen 40 fő pszichiátriai betegséggel küzdő munkavállaló dolgozik, egy vas megyei cég munkálataiba kapcsolódnak be, különféle lámpákat szerelnek össze. A napi 4 órás munka mellett még másik 2 órában különböző csoportfoglalkozásokon (pl. bibliaóra) vehetnek részt az ellátottak.

Következő állomásunk Vásárosmiske volt, ahol szintén hasonló módon foglalkoztatják a megváltozott munkaképességű embereket. Ezen a telephelyen, több hektáron termelnek levendulát, melynek minden egyes részét felhasználják, ajándéktárgyakat, teákat készítenek belőle. Déltájban a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Sitkén finom ebédre hívta meg az egész társaságot. A szakmai napot az ölbői Szent Mikós Gyógyfüves Ház és Kneipp-kert meglátogatásával zártuk, ahol megkóstolhattuk és megvásárolhattuk a különféle gyógynövényekből álló teákat, mézeket és olajokat, valamint a vállalkozó szelleműek megtapasztalhatták a Kneipp-kúra jótékony hatásait is.

Hálaadásképpen utunkat Szombathely városának meglátogatásával fejeztük be. Elsőként a Szent Márton életével ismerkedhettünk meg a Szent Márton Látogatóközpontban, amely azért is lényeges, hiszen ebben az évben ünnepeljük születésének 1700. évfordulóját. Tibor atya szentmisét mutatott be a Szent Domonkos-templomban, homíliájában kitért a nap azon eseményeire, amikor megtapasztalhattuk az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, majd befejezésképpen látogatást tettünk a szombathelyi székesegyházban is.

A vas megyei telephelyek meglátogatásával az volt a célunk, hogy ne csak szavakkal mutassuk be a települések lakosainak megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására irányuló terveinket, hanem a gyakorlatban, egy jól működő példán meg is tapasztalhassák annak létjogosultságát. A visszajelzések alapján a kiránduláson mindenki jól érezte magát és most már Ők is reménykednek benne, hogy mihamarabb beindulhat egy hasonló szolgáltatás a Győri Egyházmegyei településein is.

Szöveg és fotó: Horváth Glória / Győri Egyházmegyei Karitász