Október 7-én, a budapesti Magyar Szentek templomában adták át az idei Caritas Hungarica-díjakat azoknak az önkénteseknek, akik kiemelkedő szolgálatukkal példát mutatnak a krisztusi szeretet gyakorlásából. Idén a Győri Egyházmegyei Karitász három önkéntese is részesült a kitüntetésben. Az alábbiakban róluk olvashatnak.
Cserpesné Németh Melinda
Melinda a harkai karitász-csoport egyik maghatározó tagja, aki fáradhatatlan munkájával segíti a csoport célkitűzéseinek megvalósulását. Főállásban a Harkai Önkormányzat munkatársa, családos, férje és két gyermeke van. Megnyerő, bizalmat keltő, empatikus személyiség. A csoportban adódó feladatokban való rendkívül aktív részvállalása mellett az év szinte valamennyi szombatján a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász ölbői gyógynövényházának termékeit árusítja különböző rendezvényeken önkéntesként, helyben és más-más településekre utazva. A falvak vezetői már felfigyeltek rá, meghívják rendezvényeikre, elismerést és keresettséget szerzett az ölbői termékeknek, amivel – reményeink szerint – a majdani harkai karitászos gyógynövény-termékeinknek a vevőkörét készíti elő, eredményes marketingmunkával és kapcsolatrendszerrel. Talpraesettségével és gyakorlatiasságával a csoport valamennyi feladatában hatékonyan vesz részt, temperamentumával képes mindig aktivitásra mozdítani a környezetét.
Elek Istvánné
Elek Istvánné Eta a lébényi Szent Jakab-plébánia Boldog Jolán karitász-csoportjának lelkes megalapítója, programjainak fáradhatatlan szervezője. Területük: Lébény, Fehértó, Bezi, Győrsövényház. A csoport 2016. júniusi megalakulása óta számtalan programot szerveztek, amivel a területhez tartozó minden korosztályához eljutottak. Zenés műsorral és vendéglátással kedveskedtek az időseknek, jótékonysági koncertet, vásárt szerveztek, a rászorulóknak élelmiszert, ruhát osztanak. A fiatalokat is sikerült megszólítani, ők zenélnek a jótékonysági rendezvényeken, és az idén nyáron részt vehettek a helyi karitász-táborban, melynek nagy sikere volt a gyerekek és szüleik körében. Az országos programokban rendszeresen részt vesznek a csoport tagjai, a munkát mindig pontosan, körültekintően végzik.
Király Péter
Király Péter nyugdíjba vonulása előtt Öttevény polgármestere volt, vallását gyakorló embernek ismertük meg. Helyismerete miatt kértük fel, hogy segítsen karitász-csoportot létrehozni Öttevényen. Készségesen vállalta a feladatot, emiatt most már rendszeresen részt vesznek az országos programokban, helyben pedig számon tartják és segítik a rászorulókat adományokkal, ruhaneművel, jó szóval, és mára már rendszeresen részt vesznek az országos programokban is. Péter villamosmérnökként is nagy tapasztalattal rendelkezik, ezzel a tudással és szorgalmával folyamatosan segíti a Győri Egyházmegyei Karitászban folyó felújítási munkálatok villanyszerelési részét. Neki is köszönhető, hogy a felújítás 2. üteme a tervezett időben megvalósult.
Győri Egyházmegyei Karitász