Három napon át, két üzletben, közel másfél tonna tartósélelmiszer adományt gyűjtött össze a Győri Egyházmegyei Karitász, hogy Karácsony előtt ezzel is segítse a rászorulókat. Az adományokat csomagokba rendezték és december 4-én, hétfőn osztották szét a rászoruló családok között a Karitász Apor Vilmos Háznál.
Szabó György egyházmegyei karitászigazgató elmondta, idén valamennyivel több adomány gyűlt össze mint tavaly, összesen 190 ajándékcsomagot készítettek belőle, amely kristálycukrot, lisztet, száraztésztát, rizst, étolajat, konzervet, édességet tartalmaz.
Az is kiderült, évről-évre nő a rászorulók száma, a nyilvántartásuk szerint, tavalyhoz képest mintegy 10 százalékkal több család kért segítséget a karitásztól. Jelenleg 800 győri család neve szerepel a listán, közülük most, érkezési sorrendben 190-en jutottak tartósélelmiszerhez.
A karitászigazgató hangsúlyozta, aki segíteni szeretne, a héten a győri katolikus templomokban megteheti, az „Egymillió csillag a szegényekért” akció keretében, melynek során az adakozók egy adventi gyertyát, egy jövő évi karitász-naptárt kapnak ajándékba.
Szabó György kiemelte a karácsony az emberek számára az ajándékozást jelenti, a keresztények azonban tudják, hogy az ünnep nem csak egymás megajándékozásáról szól, hanem Jézus Krisztus születéséről és az ő példájáról. Aki ilyenkor adakozik, az a rászorulók, a betegek, a sérültek javára adakozik, ezzel is tanúbizonyságot téve hite mellett. A Karitász pedig azt vállalja, hogy azokhoz juttatja el az adományokat akik, igazán rászorulók.
F.G.
Fotó: Marcali Gábor
Forrás: GyőrPlusz