Működik az evangélium csodája – Évértékelő beszélgetés Szabó György karitász-igazgatóval

– A Győri Egyházmegyei Karitász Apor Vilmos Házának egyik felújított termében ülünk, a szomszédban kattog a varró- és a vágógép az immár tíz megváltozott munkaképességű dolgozó keze alatt. Mi ennek a története?

– Három évvel ezelőtt, amikor a karitász-igazgatói feladatra vállalkoztam, már ismertem a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkáját, s nagyon szimpatikus volt számomra: több telephelyen összesen 376 megváltozott munkaképességű dolgozik náluk. Úgy gondoltam, ha ott sikerült, akkor nekünk is ebbe az irányba kell mozdulnunk. Amikor átadtuk központunk felújításának első ütemét, azt mondtam, itt csoda fog elindulni; ma már az épület egyharmada sokféle funkcióval használható, s a két fővel elindult foglalkoztatás immár tíz főre bővült.

– Az idei felújítási ütem miben segíti a munkát?

– Kialakítottunk egy 80 m2-es foglalkoztatót, ahol többeknek tudunk olyan munkát adni, amit szívesen csinálnak. A visszajelzések szerint jó nálunk dolgozni. Tervünk, hogy szenvedélybetegekkel is foglalkoznánk, ennek a szakmai előkészítése már folyamatban van.

– Mivel foglalkoznak most a megváltozott munkaképességűek?

– Jelenleg leginkább varrás zajlik egy németországi vállalkozás részére, de karácsonyra készítünk saját termékeket, illetve a szentmiséken használatos textíliák (kéztörlő és purifikáló kendő) elkészítését is szívesen vállaljuk megrendelés alapján. Papíripari csomagolómunkákhoz már előkészítettük a szükséges zsugorfóliázó és vágógép beszerzését. Egyik dolgozónk kardmarkolatok fémcsiszolását, illetve kartontasakok ragasztását végzi, két oxigénhiánnyal született munkatársunk pedig textil csomagolásával és végfelezésével foglalkozik. Eddigi tapasztalatom az, hogy a gyártó cégekkel nehéz felvenni a kapcsolatot, noha az együttműködéssel ők is jól járnak, hiszen a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása után adókedvezmény jár. Szeretnénk ezügyben nagyobb lelkesedést látni a vállalkozások részéről, miközben mi is utánajárunk minden adódó lehetőségnek.

– Milyen anyagi forrásból történik a foglalkoztatás?

– Részben pályázati forrásból, részben pedig előre betervezett egyházmegyei keretből gazdálkodunk, biztosítva a folyamatos gyarapodást.

– Mennyire van jelen a Karitász a Győri Egyházmegye plébániáin?

Mivel az egyházmegyék között nálunk volt az egyik legalacsonyabb az önkéntes csoportok száma, szeptembertől két karitász-munkatárs foglalkozik kifejezetten új csoportok alakításával, kísérésével. Ennek eredményeként a meglévő 13 mellé 5 új csoport alakult ősszel Győr-Gyárváros, Győrújfalu, Mosonmagyaróvár I., Nagybajcs és Tata I. plébániákon. Látva a jó példát, már a környező településeken is mozgolódnak, mi pedig szívesen segítjük őket.

– Milyen lélekkel készül a karácsonyra?

– Minden nyáron több gyalogos zarándoklaton veszek részt, s azt tapasztaltam, hogy ebben az időszakban „ér utol” a saját lelkem. Ebből tanulva fontosnak tartom, hogy rászorultjainknak ne csak anyagi javakat vagy munkát adjunk, hanem lelki többletet is. Időközben pszicho-edukációs csoportvezetői tanfolyamot végeztem, s komoly lehetőséget látok arra, hogy a délutáni időszakban ilyen szolgáltatást is nyújtsunk. Rá kellene vezetni az embereket, hogy több figyelmet fordítsanak egymásra, s hogy érezzék a tartalmas beszélgetések fontosságát.

A legtöbb betegség abból indul ki, hogy nem tudjuk kezelni és feldolgozni stresszhelyzeteinket. Jelenleg Németh László általános püspöki helynök atya látogat el hozzánk havonta lelkibeszélgetésre. Ekkor mindannyian összegyűlünk az erre a célra kialakított lelki szobában egy kis tea és sütemény mellett, és bár nem mindenki szól még hozzá az adott témához, érezhető, hogy van igény a lelki fejlődésre.

– Mit kíván a Karitász számára az új évben?

– Elsősorban lelki megerősödést kívánok mindenki számára. Ebben a rohanó világban alig teremtünk időt erre, noha a zuhanó repülőn vagy a halálos ágyon nincs ateista. Nem szabad hagynunk, hogy a karrierizmus, az anyagiasság eluralkodjon. Döbbenetes élményeink vannak helyszínbejárásokkor: sok ügyfelünk élete nem elsősorban attól rossz, hogy anyagiakban szenved hiányt, hanem azért, mert emberi kapcsolatai romokban hevernek. Sosem találkoztam még abszolút mélyponton lévő rászorulóval, olyannal, aki egy kis segítséggel ne tudna változtatni az életén.

Hála és köszönet van bennem, mert a Jóisten küszködéseinket látva sokszor úgy adja elénk a megoldást, ahogy nem is reméljük. Működik az evangélium csodája. Az evangélium tevőleges kinyújtott kezének lenni nagyon jó érzés, bár rá tudnám beszélni a lelki válságban lévőket, hogy ők is álljanak rá erre a megújulási lehetőségre!

*

Borsodi Erzsébet

Győrben lakom, szociális munkásként végeztem a Széchenyi Egyetemen, és látássérültként Gesztenye nevű vakvezető (kétéves labrador) kutyám segít a mindennapi közlekedésben. A Karitásszal úgy kerültem kapcsolatba, hogy egy állásbörzén megismerkedtem igazgató úrral, beszélgettünk, és hívott, hogy vállaljak munkát náluk. Örülök, hogy itt lehetek, szeretek dolgozni. Jól érzem magam, örülök, hogy befogadott a Karitász-központ közössége. Munkám, hogy szakmai képzettségemet használva a megváltozott munkaképességűek munkáját segítem: fejlesztő beszélgetéseket folytatok velük, intézem ügyes-bajos dolgaikat, a hivatalokkal való kapcsolattartásukat, ezen kívül egy EFOP-pályázat keretében felvett munkatársak elszámolását végzem. Helyzetemből adódóan különösen érzékeny vagyok a fizikai és virtuális akadálymentesítésre, amit a Karitász munkatársai munkába lépésemkor rövid idő alatt megoldottak. Ezt a figyelmességet külön köszönöm nekik.

Polócz Imréné Mariann

Egy éve dolgozom itt, a Karitásznál, a megváltozott munkaképességű varró-munkatársak szakmai munkájáért felelek. Nagyon jó itt dolgozni, hiszen gyárvárosi lakosként közel a munkahely, másrészt olyan munkát végzek, amit szabadidőmben is nagyon szeretek csinálni. Állatfigurákat készítünk megrendelésre, saját ötletből pedig adventi és karácsonyi termékeket, illetve szentmiséhez szükséges textilkendőket varrunk. Emellett nemrég indult el a gyertyakészítés: a készen megvásárolt gyertyára hevítéssel kerül rá a pauszpapírra nyomtatott embléma. Ezzel a módszerrel 2500 db Egymillió csillag-gyertyát, valamint 200 db székesegyházi gyertyát készítettünk. Nagyon szeretek itt lenni: családias a légkör, örülök minden munkatársnak, odafigyelnek ránk.

Pappné Szerencsi Marietta

A Katolikus Karitász országos akciói közül idén is részt vállaltunk több programban.
1. A LAK6 támogatás célja, hogy a rászorulót segítsük lakhatásának megmaradásában. Az idei 1,6 millió forintos kereten túllépve összesen 2,2 millió forinttal tudtunk segíteni.
2. Idén először hirdettük meg az Erzsébet kenyér-akciót, melynek keretében 1 tonna lisztadomány felhasználásával 3000 db kenyeret süttettünk és osztottunk szét Szent Erzsébet ünnepén. Akciónkat nagy örömmel fogadták a rászorulók.
3. Helyi krízis-programunkban eddig 35 családnak segítettünk többek között egyszeri számlabefizetéssel, receptkiváltással, ebédfizetéssel, 66 zsák burgonyával, valamint kályha- és tűzifa-adománnyal.
4. Évente kétszer gyűjtöttünk és osztottunk tartósélelmiszert: nagyböjtben 2665 kg, adventben 1547 kg élelmiszer gyűlt össze, melyet szétosztottunk a nálunk regisztrált rászorulóknak.
5. Fonyódligeten idén 30 gyerek táborozhatott ingyenesen, önkénteseink felügyeletével. Karitász-szervezésű helyi táborainkat idén 400 000 Ft összeggel tudtuk támogatni.
6. Mintegy 47 családot segítettünk pelenkával, 178 főt pedig Béres csepp-adománnyal.

Szerkesztette: Paksa Balázs / Győri Egyházmegyei Karitász