A Katolikus Karitász segítségével ablakot adományozott a Győri Egyházmegyei Karitász két rászoruló családnak a közelmúltban, hogy a fűtési szezon kezdetén lakhatási körülményeiket segítse. Mindkét adományozás a Katolikus Karitász által működtetett komplex karitatív programok egyikéhez illeszkedik.
Egy mecséri család számára a „Szép Otthonok” öngondoskodást ösztönző programjának keretében segítettünk, hogy az idős, beteg szülőkkel élő, csökkent munkaképességű gyermek felújíthassa rossz állapotban lévő házukat. Csepregen egy nemrég a városba költözött családnak a „LAK6” lakhatást segítő program részeként tudtunk nyílászárókat adományozni a helyi önkéntes csoport is közreműködésével. Az akció előzménye, hogy a család egy bankkölcsön súlyos következményei miatt elvesztette házát, és az adósság kiegyenlítését követően egy elhanyagolt, felújítandó házat sikerült vásárolniuk. Az adományt örömmel fogadta a családfő, aki a helyi önkéntes csoport tagjaival és Finta József csepregi plébánossal segédkezett a helyszíni átadás során.
A Győri Egyházmegyei Karitász két említett, évek óta sikeresen működő programja átfogó segítséget kíván nyújtani nehéz élethelyzetbe került, anyagi gondokkal küzdő családok számára.
Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász