Október 15-én, szombaton püspöki szentmisét követően került sor az idei Caritas Hungarica díjak átadására a budapesti Magyar Szentek Templomában. Idén egyházmegyénkből dr. Borbély Margit (Győr-Gyárváros) és Ignácz Miklósné Zsuzsanna (Sopron-Szent Margit) részesült a megtisztelő kitüntetésben. Az alábbiakban velük olvasható közös beszélgetés.
Kérlek, mondj néhány szót magadról!
Borbély Gitta: Egy Vas megyei kis faluból, Vassurányból származom. Édesapám polgári iskolát végzett (gimnáziumra nem tellett a nagyszüleimnek) és fiatalon a falu bírója lett. Erre az időszakra esett a templomépítés, aminek szervezésében nagy szerepe volt. 1949-ben szentelték fel a templomunkat. Ő a falu lakóit nagyon sok mindenben segítette később is. Édesanyám is egy csupa szív teremtés volt. Bárki bekopogtatott hozzánk, amink volt, abból szívesen adott. A középiskolás éveimet Szombathelyen, az Egészségügyi Szakközépiskolában töltöttem. A beteg emberek segítése, az idősek gondozása már akkor megérintett a kórházi gyakorlatokon. Azután a budapesti Semmelweis Egyetemen gyógyszerész lettem. A férjemmel, aki orvos, családot alapítottunk, szépen sorban születtek a gyerekek. Vas megyéből öt gyerekkel költöztünk Győrbe.
Ignácz Zsuzsa: Szüleim munkásemberek voltak, édesanyám varrónő, édesapám gyári munkás. A háború után meglehetősen szegények voltunk, de gyerekként nem igazán éreztem a szegénységet, egy pár cipőm és egy kabátom mindig volt, tető is volt a fejem felett és éhezni sem éheztem. Amíg édesanyám élt, nagyon boldog gyermek voltam, de sajnos ő korán meghalt, és ettől kezdve a háztartási munkák zöme rám hárult. Édesapám egyedül nevelt bennünket az öcsémmel. A nyári szünetekben mindig dolgoztam, így tudtam elvégezni a gimnáziumot. Érettségi után dolgozni mentem és munka mellett elvégeztem a gyors- és gépíró iskolát, így sikerült irodában elhelyezkednem. Ettől kezdve mindig adminisztratív munkakörökben dolgoztam, emberekkel foglalkoztam, és már korán megtapasztalhattam az önzetlen segítségnyújtás örömét.
Mikor és hogyan érintett meg a segítő lelkiség? Volt-e konkrét élményed, ami elindított az önzetlen segítségnyújtás útján?
Borbély Gitta: A Jóisten Győr-Gyárvárosba vezetett minket. Itt hamar megismerkedtünk a hitoktatóval, Marek Bernadettel és Győri Imre plébános úrral. Berni és az ő családja, édesapja, édesanyja az én példaképeim. Az az őszinte szeretettel végzett önzetlen közösségszervező munka, amit ők végeztek, példaértékű. Győri Imre plébános úr pedig az, aki számomra mélyen megrendítően eltemeti azokat az embereket, akiknek nincsenek hozzátartozóik, akikre senki nem gondol.
Ignácz Zsuzsa: Már iskolás koromban is részvétet éreztem a nálamnál szegényebb, elesettebb gyermekek iránt. A gimnáziumban társaimnak örömmel segítettem a tanulásban. Szervezett segítségnyújtásban sokáig nem vettem részt, a családomnak éltem, nekik próbáltam mindenben segíteni. Mikor a férjem beteg lett, sokat jártunk a kórházba, és az ott látott, tapasztalt élmények lelkileg nagy hatással voltak rám. Férjem halála után, tíz évvel ezelőtt jelentkeztem plébániánk karitász csoportjába. Két évvel később a csoport vezetője lettem. Ugyanebben az évben elvállaltam a plébániai háttérmunkák elvégzését. Azóta ezt a két feladatot párhuzamosan végzem. Minden nap ott vagyok a plébánián és örömmel végzem a rám kiszabott feladatokat. Hálát adok az Úristennek azért a kegyelemért, hogy napjaim nagy részét az Ő házában tölthetem, ami lelki megbékélést is jelent ebben a zűrzavaros világban.
Mióta tevékenykedsz a karitász kötelékében? Kérlek, mesélj csoportotokról!
Borbély Gitta: Marek Berni hívott a karitászba, a gyárvárosi csoportnak 2016 óta vagyok tagja és vezetője. Kis létszámú csoport vagyunk, összesen öten dolgozunk nagy szeretetben. Gyűjtést szervezünk, adományokat osztunk, mint minden karitász csoport. Én emellett a Sziénai Szent Katalin idősgondozási program elindításában, létrejöttében is részt vettem. Egy idős embernek, aki a mindennapi életvitelében erősen korlátozott, jó érzés segíteni, nekik szükségük van a biztos támaszra. Az, hogy a karitásztól minden héten azonos időben mindig megy hozzájuk egy munkatárs vagy önkéntes, és segít bevásárolni, gyógyszereket kirakni egész hétre, stb., biztonságot és megnyugvást ad számukra. Az ő mosolyuk és hálás szavaik sokat jelentenek nekem.
Ignácz Zsuzsa: Karitász csoportunkat a jó közösségi összetartás jellemzi. Sajnos az átlagéletkor elég magas, szükség lenne a fiatalításra. A plébánián működő csoportok tevékenységében is aktívan részt veszünk (rózsafüzér imacsoport, engesztelő imacsoport, bibliakör). A különböző egyházi ünnepek, események lebonyolításában, segítésében is aktívan részt veszünk. A beteg és idős emberek látogatása az utóbbi két évben háttérbe szorult, sokan elhunytak úgy a látogatottak, mint a látogatók közül. Ezt a tevékenységünket szeretnénk a közeljövőben újjászervezni.
Hogy érzed, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál eddig a karitász-szolgálat során?
Borbély Gitta: Emlékezetes élményem, amikor a 2019-es egyházmegyei karitász-találkozó lebonyolításában segíthettünk a győri központ dolgozóinak. Az elhangzott előadás Tuczainé Régvári Mariettától és az azt követő beszélgetések megmutatták, micsoda ereje van a közösségben végzett szeretetszolgálatnak.
Ignácz Zsuzsa: Eddigi karitász-szolgálatom során szinte csak jó tapasztalatokat szereztem. Ha valahol fenntartással fogadtak, többszöri látogatásom után megnyíltak, örömmel vették a részükre vitt adományt (élelmiszer, ruhanemű). Mindig megkérdezem, különösen a gyermekes családoknál, hogy mire lenne leginkább szükségük. Meglepetésemre volt, aki azt válaszolta, ha egy kiló almát hozok, annak is örül. Szomorúsággal tölt el, hogy látókörünkben vannak olyan gyermekes családok, akik albérletben laknak nagyon szerény körülmények között, és vannak olyanok is, akik még az albérletet sem tudják kifizetni és átmeneti otthonokban élnek, ahol a lakhatás ideje korlátozott.
Hogyan fogadtad a kitüntetés hírét? Milyen volt maga az ünnepség?
Borbély Gitta: A kitüntetés híre teljesen váratlanul ért. Szíven ütött, és olyan intenzív öröm áradt szét bennem, amit rég nem éreztem már. Rendkívül megtisztelő! Az ünnepség nagyon szép volt és megható. Együtt ünnepelni ennyi jó emberrel igazán felemelő! S a Magyar Kurír-cikk és fotók után sorban kapom a szeretetteli üzeneteket. Ez is nagyon különleges!
Ignácz Zsuzsa: A kitüntetés hírét megdöbbenve fogadtam. Nem akartam elhinni, hogy engem ilyen megtisztelő kitüntetésre javasoltak. Úgy éreztem, hogy amit eddig tettem, azért nem jár kitüntetés, de a lelkem mélyén nagyon boldog voltam. A díjátadó ünnepség felemelő és örömteli volt. Köszönöm Marics István plébános úrnak, Márk Istvánné Marikának, karitász csoportunk tagjának és Lőrincz Attila győri karitász-igazgatónak, hogy elkísértek a díjátadó ünnepségre, és felejthetetlenné tették számomra ezt a napot.
Miként folytatódik ezután szeretet-szolgálatod?
Borbély Gitta: Nemrég elköltöztünk Győrből. A gyermekeink Budapesten élnek és dolgoznak, a férjemmel követtük őket, és Budapesthez közel költöztünk. Most még keresem a helyem, de Lőrincz Attila igazgató úr biztatott: a jó emberek megtalálják egymást. Így lesz!
Ignácz Zsuzsa: Karitász-munkámat a jövőben még intenzívebben szeretném folytatni, és másokkal is megismertetni a segítségnyújtás örömét. Kérem a Jóistent, adjon további munkámhoz erőt és egészséget. Az olvasóknak Gyökössy Endre gondolatával üzennék: „Sokszor meg vagyunk magunkkal elégedve: nem öltem, nem csaltam, nem loptam, nincs itt semmi baj! De mit tettünk annak érdekében, hogy másnak jó legyen? Mi az a többlet, az a keresztény plusz, amit éppen a cselekedeteimmel teszek hozzá a világhoz?”
Győri Egyházmegyei Karitász
Fotó: Merényi Zita / Magyar Kurír