Isten mégsem felejtett el – Személyes köszönet a Szép Otthonok programért

A Győri Egyházmegyei Karitász immár negyedik éve segít lakhatási nehézségekkel küzdő családoknak „Szép Otthonok” programja keretében, a Katolikus Karitásszal együttműködve. 2022-ben öt család vállalta, hogy szervezetünk támogatásával rendbe teszi lakhelyét és környékét. Egyikük a program megvalósítása után szívhez szóló üzenetben köszönte meg segítségünket.

„Nem is tudom, hogy hogyan köszönjem meg, hogy bekerültünk a Szép Otthonok 2022-es programjába… akkora reményt adott, hogy mikorra Attila megérkezett, már mindent átnéztem, amit cserélni és javítani kellene… mint később kiderült, szakemberben nem tudtak segíteni, és az, amit tudtak adni, azt túlszárnyalja a listám. De feléledt bennem a hit, hogy Isten mégsem felejtett el, mégis gondja van ránk. Utána lett munkám is, igaz, hogy csak 4 órás meg takarítás, de lett… A hit aztán hozta magával a dolgokat, a gyermekeim apja kifizette a fél házamat, amit így bele tudtunk forgatni ebbe a házba, mint kiderült, az se futotta, de a férjem nem kevés előleget kapott a főnökétől… így már meglett a tető is. Mindez lehetetlennek tűnt abban a munkanélküli és reményvesztett állapotomban, amikor te beajánlottál bennünket a karitászos programba. KÖSZÖNÖM! A Jó Isten áldása legyen életeden és a karitász áldásos munkáján!”

A család egy, a megyeszékhelyhez közeli településen, családi házban élve komoly felújítási munkákhoz kérte szervezetünk segítségét még 2021-ben. A nagyméretű háztelek rendezése lehetőséget adott kertrendezésre és a veteményeskert bővítésére, a program keretében kapott építőanyagok és szerszámok segítségével pedig megújult két hálószoba, a konyha és az előszoba. Hála és köszönet a megvalósításban komoly részt vállaló (s az üzenetben megszólított) helyi karitász-csoportunknak!

Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász